Legfrissebb észak-balatoni eladó ingatlanok, témák és hírek

BalatonHomes heti balatoni ingatlan hírösszefoglaló: 24.HÉT

24. hét legfelkapottabb balatoni ingatlanpiac hírei

Mi a heti helyzet a balatoni és a magyar ingatlanpiacon? Az, hogy … 🙂

  • Budapesten csökkent, a kis településeken nőtt az üres lakások aránya.
  • A lakásár-emelkedés mintha nem is érződne a fővárosi közösségi lakáskiadási piacon, pedig a leginkább érintett területeken csak tavaly egyharmadával nőttek az ingatlanárak.
  • Az új szabályozás ugyanis előírja, hogy székhelyszolgáltatás alapjául a jövőben csak olyan ingatlan szolgálhat, amely a székhelyszolgáltató kizárólagos tulajdonában áll.
  • Folyamatosan élénkül a hazánk két legnagyobb tava melletti ingatlanpiac, a tavalyi év tavaszától fokozatosan gyarapodott a vásárlók száma.
  • A Velencei tónál ekkora lendületet nem tapasztalnak a szakemberek, de ott is folyamatosan nő a kereslet és szűkül a kínálat. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy kevés az új fejlesztés.
  • Rendkívüli mértékben megélénkült a balatoni ingatlanpiac a tavalyi év tavaszától. Fokozatosan gyarapodott a vásárlók száma, majd tavaly ősszel, illetve az idei év elején robbanás következett be.
  • A 30 négyzetméter körüli budapesti eladó garzonok között nagyobb a kereslet a plusz félszobával vagy hálófülkével rendelkező lakások iránt. Az extra helyiség a 30-35 négyzetméteres garzonoknál 10 százalékkal magasabb árat eredményezhet.
  • Leginkább az elhelyezkedésük és a helyi szolgáltatások alakítják a lakótelepi lakások árát, a budapestiek közül a legdrágábbak a Lágymányosi lakótelep ingatlanjai.
  • Egy friss felmérés szerint átlagosan 1,8 millió forintot költünk felújítási célokra, amit leggyakrabban festésre, fürdőszobára, és energetikai beruházásra használunk fel.
  • Az ingatlan.com több mint 4 ezer magánszemély által feladott hirdetés adatai alapján készült elemzésében azt vizsgálta, hogy a budapesti garzonlakások eladásnál vagy kiadásánál mennyit számít egy extra szoba vagy érdemes-e kialakítani a magasabb eladási ár vagy bérleti díj érdekében.
  • Vajon miért annyira népszerűek a panelek, ahogy halljuk több helyről is? 2016 őszén a KSH mikrocenzust – ún. kis népszámlálást – tartott, az eredmények szerint 3,85 millió lakott lakás található Magyarországon, amelyek 14%-a panel, vagyis 539 ezer darabról beszélhetünk. A legtöbb panellakás Budapesten található, ahol a lakott lakások 25%-a ilyen, vagyis a fővárosban 198 ezerrel számolhatunk.
  • Jóval drágábban és gyorsabban is el lehet adni az ingatlanok többségét felújított, mint lelakott állapotban. Ezért az értékesítés előtt általában érdemes költeni a lakás rendbetételére, mert visszahozza az árát.
  • Az eladó ingatlanok mintegy 40 százalékát befektetők veszik meg, akik általában felújítandó lakást keresnek, míg a saját célra vásárlók inkább a felújított, energiahatékony otthonokat keresik.
  • Jelentősen megdrágultak a budapesti lakótelepi lakások az elmúlt években, nem egy telep esetében megkétszereződtek az átlagárak a 2013-as szinthez képest.
  • Az OTP Ingatlanpont szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a hibás árképzés nagyon megnehezíti az értékesítést és torzítja a piacot. Ilyen hiba például, ha a tulajdonos számára túl nagy jelentőséggel bírnak egyedi berendezési tárgyai, vagy a saját ízlése szerint kialakított, beépített bútorzat. 
  • Friss előrejelzése szerint a minősítésnek megfelelő új lakáshitelek június végétől jelenhetnek meg a piacon.

    24. heti ingatlanpiac összefoglaló:


    (Hírforrások):
2017.06.12.
AZ INGATLANPIACON KÉT TENDENCIA BONTAKOZIK KI
Budapesten csökkent, a kis településeken nőtt az üres lakások aránya – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán vasárnap. A teljes cikk: (magyaridok.hu).

2017.06.12.
Most mindenki ebben utazik – senki sem állíthatja meg a lakáskiadókat?
A közösségi lakáskiadással még csak ismerkedők az örökölt lakásukat alakítják át boutique hotel stílusban, a most piacra lépők százmilliós befektetésként kezelik az akár százlakásos hálózatukat. A lakásár-emelkedés mintha nem is érződne a fővárosi közösségi lakáskiadási piacon, pedig a leginkább érintett területeken csak tavaly egyharmadával nőttek az ingatlanárak. A teljes cikk: (privatbankar.hu)

2017.06.13.
Székhelyszolgáltatás: júliustól nagyot fordul a világ
Egy július 1-től hatályos minisztériumi rendelet várhatóan ellehetetleníti Magyarországon a legtöbb, professzionálisan működő székhelyszolgáltató működését. Az új szabályozás ugyanis előírja, hogy székhelyszolgáltatás alapjául a jövőben csak olyan ingatlan szolgálhat, amely a székhelyszolgáltató kizárólagos tulajdonában áll. A legtöbb professzionális székhelyszolgáltató azonban ma Magyarországon bérelt irodában nyújtja ezeket a szolgáltatásokat – összegzi a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. A teljes cikk: (kamaraonline.hu)

2017.06.13.
Felrobbant a tóparti ingatlanpiac
Folyamatosan élénkül a hazánk két legnagyobb tava melletti ingatlanpiac, a tavalyi év tavaszától fokozatosan gyarapodott a vásárlók száma – véli a Balla Ingatlaniroda. A teljes cikk: (www.vg.hu)

2017.06.13.
Most mindent eladhatunk a balatoni ingatlanpiacon
Rendkívüli mértékben megélénkült a balatoni ingatlanpiac a tavalyi év tavaszától. Fokozatosan gyarapodott a vásárlók száma, majd tavaly ősszel, illetve az idei év elején robbanás következett be. A Velencei tónál ekkora lendületet nem tapasztalnak a szakemberek, de ott is folyamatosan nő a kereslet és szűkül a kínálat. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy kevés az új fejlesztés, olvasható a Balla Ingatlanirodák elemzésében. A teljes cikk: (realista.hu)

2017.06.14.
Berobbant a balatoni ingatlanpiac
Rendkívüli mértékben megélénkült a balatoni ingatlanpiac a tavalyi év tavaszától. Fokozatosan gyarapodott a vásárlók száma, majd tavaly ősszel, illetve az idei év elején robbanás következett be. A Velencei tónál ekkora lendületet nem tapasztalnak a szakemberek, de ott is folyamatosan nő a kereslet és szűkül a kínálat. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy kevés az új fejlesztés. A teljes cikk: (www.tozsdeforum.hu)

2017.06.14.
Nagyon szakíthatunk, ha a garzonlakásunk másfél szobás
A 30 négyzetméter körüli budapesti eladó garzonok között nagyobb a kereslet a plusz félszobával vagy hálófülkével rendelkező lakások iránt. Az extra helyiség a 30-35 négyzetméteres garzonoknál 10 százalékkal magasabb árat eredményezhet. A kiadásnál szintén érdemes kialakítani 100-300 ezer forintos költséggel egy félszobát, mert a bérleti díj 15-16 ezer forinttal magasabb lehet, olvasható az ingatlan.com friss elemzésében. A teljes cikk: (realista.hu)

2017.06.15.
A Lágymányosi lakótelep a legdrágább
Leginkább az elhelyezkedésük és a helyi szolgáltatások alakítják a lakótelepi lakások árát, a budapestiek közül a legdrágábbak a Lágymányosi lakótelep ingatlanjai – ismerteti a csütörtöki Világgazdaság az FHB lakótelepi árindexére hivatkozva. A teljes cikk: (www.hirado.hu)

2017.06.15.
Feltétlenül élj az állami ingyenpénzzel, ha lakásfelújításban gondolkodsz!
A nyári szezon nem csak a pihenésre, de arra is alkalmas, hogy a különböző felújítási munkálatokat elvégezzük az ingatlanunkon. Egy friss felmérés szerint átlagosan 1,8 millió forintot költünk felújítási célokra, amit leggyakrabban festésre, fürdőszobára, és energetikai beruházásra használunk fel. Nem kell azonnal hitelfelvételre gondolni, a lakástakarékkal is könnyedén összegyűjthetjük a felújítás költségeit, ráadásul így még 30%-os állami támogatást is kapunk a pénzünkre. Nemcsak, hogy a saját környezetünket tehetjük szebbé ezáltal, de egy-egy beruházással a lakás értékét is jelentősen tudjuk növelni. A teljes cikk: (bankmonitor.hu)

2017.06.15.
A felsőoktatási tanév kezdetét megelőző nyári albérletszezonban és a lakásvásárlásoknál is népszerűek a kis alapterületű 20-35 négyzetméteres garzonlakások. Ezek egy része 1 szobából áll, de vannak, amelyek hálófülkét vagy egy félszobát is tartalmaznak. Az ingatlan.com több mint 4 ezer magánszemély által feladott hirdetés adatai alapján készült elemzésében azt vizsgálta, hogy a budapesti garzonlakások eladásnál vagy kiadásánál mennyit számít egy extra szoba vagy érdemes-e kialakítani a magasabb eladási ár vagy bérleti díj érdekében. A teljes cikk: (www.piacesprofit.hu)

2017.06.16.
Ki imádja a panelházakat? Miért ne lehetne visszabontani?
Legutóbb a Kormány vetette fel, hogy mintaprogramot indítanának a tízemeletes panelházak visszabontása kapcsán. Természetesen kapott az ötlet hideget-meleget, pedig érdemes a józan paraszti észt is elővenni, és néhány érvet feldobni a magasba.
A számok
Vajon miért annyira népszerűek a panelek, ahogy halljuk több helyről is? 2016 őszén a KSH mikrocenzust – ún. kis népszámlálást – tartott, az eredmények szerint 3,85 millió lakott lakás található Magyarországon, amelyek 14%-a panel, vagyis 539 ezer darabról beszélhetünk. A legtöbb panellakás Budapesten található, ahol a lakott lakások 25%-a ilyen, vagyis a fővárosban 198 ezerrel számolhatunk. Ezt követi Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Fejér megye, ahol a panellakások aránya 17-20% között mozog a lakott ingatlanok között. A teljes cikk: (realista.hu)

2017.06.16.
Először újítsuk fel a lakást! Aztán adjuk el!
Jóval drágábban és gyorsabban is el lehet adni az ingatlanok többségét felújított, mint lelakott állapotban. Ezért az értékesítés előtt általában érdemes költeni a lakás rendbetételére, mert visszahozza az árát – mondta a Magyar Nemzetnek a Duna House elemzési vezetője. A teljes cikk: (realista.hu)

2017.06.16.
Tíz frissen vett lakásból négybe nem a vevő költözik be
Az eladó ingatlanok mintegy 40 százalékát befektetők veszik meg, akik általában felújítandó lakást keresnek, míg a saját célra vásárlók inkább a felújított, energiahatékony otthonokat keresik – mondta Rutai Gábor, a Duna House ingatlanforgalmazó cég elemzési vezetője a Magyar Nemzetnek. A teljes cikk: (hvg.hu)

2017.06.17.
Nagyon megdrágultak a budapesti lakótelepek
Jelentősen megdrágultak a budapesti lakótelepi lakások az elmúlt években, nem egy telep esetében megkétszereződtek az átlagárak a 2013-as szinthez képest – olvasható az FHB Lakásárindexének elemzésében. A teljes cikk: (realista.hu)

2017.06.17.
Gyorsabban és jobb áron lehet eladni a felújított lakásokat
Az eladó ingatlanok mintegy 40 százalékát befektetők veszik meg, akik általában felújítandó lakást keresnek, míg a saját célra vásárlók inkább a felújított, energiahatékony otthonokat keresik – mondta el a pénteki Magyar Nemzetben a Dunahouse ingatlanforgalmazó cég elemzési vezetője.
Az OTP Ingatlanpont szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a hibás árképzés nagyon megnehezíti az értékesítést és torzítja a piacot. Ilyen hiba például, ha a tulajdonos számára túl nagy jelentőséggel bírnak egyedi berendezési tárgyai, vagy a saját ízlése szerint kialakított, beépített bútorzat. A teljes cikk: (www.csalad.hu)

2017.06.18.
Mitől lesz fogyasztóbarát egy lakáshitel?
Pár hete ismertette a Magyar Nemzeti Bank a fogyasztóbarát lakáshitel minősítéshez szükséges feltételeket. A BankRáció.hu friss előrejelzése szerint a minősítésnek megfelelő új lakáshitelek június végétől jelenhetnek meg a piacon.
Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője két fontos dologra hívta fel a figyelmet. „Egyrészt a fogyasztóbarát minősítés könnyebbé teszi az összehasonlítást, mivel például megszabja a havi törlesztőrészletet leginkább befolyásoló kamatfelárat és ezen keresztül a kamatot és a teljeshiteldíj-mutatót (thm). Másrészt nagyon fontos, hogy a fogyasztóbarát hitelek sem lesznek egyformák, azaz lesznek olyanok, amelyek teljesítik a feltételeket, de a thm-jük és a törlesztőrészletük különbözik.” A teljes cikk: (www.nlcafe.hu)

BalatonHomes Ingatlanközvetítés ~ Otthont a Balatonnál

http://balatonhomes.com/

Telefonos elérhetőség: +36 30 474 5901

Email: balatonhomes@upcmail.hu

BalatonHomes Real Estate Agency on the Northern shore of Lake Balaton with English speaking sales support.
Email: balatonhomes@upcmail.hu

BalatonHomes Deutsch-ungarisches Maklerbüro ~ Vermittlung von Ungarn-Immobilien am Balaton-Nordufer
Email: balatonhomes@upcmail.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Basic HTML is allowed. Your email address will not be published.

Subscribe to this comment feed via RSS

%d blogger ezt kedveli: